首页> 外文OA文献 >'Mata Hari, szeress belém!' A színpad táncosnőjétől a filmek kémnőjéig
【2h】

'Mata Hari, szeress belém!' A színpad táncosnőjétől a filmek kémnőjéig

机译:“ Mata Hari,爱我!”从舞台舞者到电影间谍

摘要

Mata Hariról az alábbiakat vetette papírra Hahner Péter történész: „Az ügyész minden idők legnagyobb kémnőjének nevezte, s az utókor, úgy látszik, elhitte ezt.” Szavaival nehéz vitatkozni: Mata Hari, eredeti nevén Margaretha Geertruida Zelle Hollandiában született egy kalapos gyermekeként, majd egy brit tiszt feleségeként került Jávára és Szumátrára. Külseje (kreol bőr, sötét haj) inkább illett ehhez a környezethez, mint szülőhazájához. A sikertelen házasság és egyik gyermekük halála után az elvált nő Európába tért vissza, ahol Mata Hari művésznéven lett táncosnő — meglehetősen későn, harmincévesen. Nevének jelentése: a hajnal szeme, azaz a nap. Az alakja köré szőtt legenda ekkor kapott lábra, mert ő maga is különféle misztikus híreket terjesztett, így például ázsiai származást „kreált” magának. A világháború idején csakugyan belekeveredett a kémkedés világába, azonban ma már azon nemigen folyik vita, hogy kémként semmi komoly eredményt nem ért el, működése voltaképp kudarc volt, pere pedig inkább koncepciós per, személyével példát statuáltak.udHalála után legendája még jobban megerősödött, olyan sztárok játszották el szerepét filmen, mint Asta Nielsen, Greta Garbo, Marlene Dietrich, Jeanne Moreau és Sylvia Kristel, e filmek pedig még inkább a legendák fényébe emelték alakját. Magyar nyelven már 1925-ben regény jelent meg róla Szántó György tollából, némileg meglepő módon az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában. De alakja mind a történészeket, mind a művészeket foglalkoztatta: 1985-ben Kronstein Gábor a Históriában, 2005-ben Hahner Péter a Rubiconban írt róla történeti cikket. A legismertebb hazai interpretáció azonban talán Hobo (Földes László) nevéhez fűződik, aki Mata Hari című számának refrénjével hozta be ismét a köztudatba a kémnőt: „Mata Hari szeress belém!”. Hogy személye nem érdektelen továbbra sem, azt az is mutatja, hogy az interneten ma megtalálható egy hír Várkonyi Mátyás „zenelapján”, amely szerint készülőben van róla egy kémopera. Összességében sajátos dolog, hogy táncosnőként vélhetően ma már jóval kevésbé emlékeznének rá, ha nem kémként végzik ki: miközben nemhogy mesterkém nem volt, hanem ebbéli tevékenysége csupán egy próbálkozás volt részéről, ami nem is volt sikeres. Kronstein Gábor szavait érdemes megfontolni: „Mata Hari — mint sok más kalandor — hazardőr természet volt. Túlságosan bízott magában akkor is, amikor hozzá képest túl hatalmas erőkkel kezdett játszani. Ezek az erők végül is elsodorták. Abból viszont, aki a könynyelműen felidézett veszedelmek áldozata lesz, aligha válhat tragikus figura. Mata Hari halála így nélkülöz minden mélyebb tanulságot, legföljebb azon tűnődhetünk, milyen kevés értékkel beéri az utókor, ha mítoszt akar teremteni a maga kedvére.”ud
机译:历史学家佩特·哈纳(PéterHahner)写了关于马塔·哈里(Mata Hari)的文章:“检察官称他为有史以来最伟大的间谍,后代似乎也相信这一点。”他的话很难辩驳:Mata Hari原名Margaretha Geertruida Zelle,出生于荷兰,当时是一顶帽子的孩子,然后移居爪哇和苏门答腊,是英国军官的妻子。她的外表(克里奥尔人的皮肤,黑发)比她的家乡更适合这种环境。在一次失败的婚姻和一个孩子的死亡之后,离异的女人回到了欧洲,在那里她以艺术家马塔·哈里(Mata Hari)的名字成为了一名舞蹈演员-到了30岁时才很晚。它的名字意味着黎明的眼睛,也就是太阳。因为他自己传播了各种神秘的消息,例如为自己“创造”亚洲血统,所以围绕他的身影编织的传奇随后获得了立足点。在第二次世界大战期间,他确实卷入了间谍活动,但今天几乎没有人争论他作为间谍没有取得任何重大成就,他的行动实际上是一次失败,他的诉讼更像是一场概念性的诉讼。影片中的明星扮演了角色,例如Asta Nielsen,Greta Garbo,Marlene Dietrich,Jeanne Moreau和Sylvia Kristel,而这些电影更是根据传奇人物来提升自己的形象。早在1925年,GyörgySzántó在匈牙利出版了一部关于这本小说的小说,该小说以一种令人惊讶的方式由特兰西瓦尼亚美术协会出版。但是他的身影使历史学家和艺术家都为之着迷:1985年,加博尔·科隆斯坦(GáborKronstein)撰写了《历史》,2005年,佩特·哈纳(PéterHahner)在Rubicon上写了一篇有关它的历史文章。但是,最著名的匈牙利解释可能是霍博(LaszlóFöldes)的名字,他通过他的歌曲《马塔·哈里》的合唱将间谍带回了公众的视野:“马塔·哈里,爱我!”。他的人仍然不感兴趣的事实,也可以从今天在Internet上的MátyásVárkonyi的“乐谱”上找到一条新闻的事实中看出来,据此正在制作关于他的间谍歌剧。总而言之,作为一名舞者,如果她不被当作间谍被处决,今天想起她的记忆可能会大大减少:虽然她不仅是一名高级间谍,但她的活动只是她自己的一次尝试,甚至没有成功。 GáborKronstein的话值得考虑:“马塔·哈里(Mata Hari)和其他许多冒险家一样,天生就是赌徒。与他相比,即使他开始用力过大,他也充满自信。这些力量最终席卷而去。另一方面,成为容易被召回的危险的受害者的人几乎不会成为悲剧人物。因此,马塔·哈里(Mata Hari)的去世没有更深层次的教训,至多我们可能会怀疑,如果后代想为自己创造神话,那么后代将具有多少价值。

著录项

  • 作者

    Katona Csaba;

  • 作者单位
  • 年度 2014
  • 总页数
  • 原文格式 PDF
  • 正文语种 hu
  • 中图分类

客服邮箱:kefu@zhangqiaokeyan.com

京公网安备:11010802029741号 ICP备案号:京ICP备15016152号-6 六维联合信息科技 (北京) 有限公司©版权所有
  • 客服微信

  • 服务号