首页> 外文OA文献 >A nemzetbiztonsági szolgálatok rendszere: Nemzetközi gyakorlat a nemzetbiztonsági rendszer kialakítására
【2h】

A nemzetbiztonsági szolgálatok rendszere: Nemzetközi gyakorlat a nemzetbiztonsági rendszer kialakítására

机译:国家安全服务体系:国家安全体系发展的国际惯例

代理获取
本网站仅为用户提供外文OA文献查询和代理获取服务,本网站没有原文。下单后我们将采用程序或人工为您竭诚获取高质量的原文,但由于OA文献来源多样且变更频繁,仍可能出现获取不到、文献不完整或与标题不符等情况,如果获取不到我们将提供退款服务。请知悉。

摘要

A szerzők a tanulmányukban 32 ország 122 nemzetbiztonsági szolgálatát megvizsgálva rendszerezték a nemzetbiztonsági rendszer összetevőit, valamint megállapították, hogy milyen nemzetbiztonsági szolgálatok működnek a nemzetközi közösségen belül. Ezt követően – több szempont alapján – csoportosították a nemzetbiztonsági szolgálatokat, valamint megvizsgálták a szolgálatok felügyeletének és irányításának rendszerét is. Megállapították, hogy a szolgálatok számában az elmúlt két évtizedben kettős tendencia figyelhető meg, ami egyrészről újabb szolgálatok létrehozásában, míg másrészről a meglévő szolgálatok összevonásában nyilvánul meg. A tanulmány végén a nemzetközi kitekintés alapján megállapították, hogy Magyarország jelenlegi nemzetbiztonsági rendszere megfelel a nemzetközi mintáknak és trendeknek.udud
机译:在他们的研究中,作者检查了32个国家的122个国家安全部门,并对国家安全系统的组成部分进行了系统化,并确定了国际社会内部开展何种国家安全部门。随后,从多个方面对国家安全部门进行了归类,并对安全部门的监督管理体系进行了研究。已经发现,在过去的二十年中,服务数量呈双重趋势,一方面是创建新服务,另一方面是现有服务的合并。在研究结束时,基于国际前景,得出的结论是匈牙利当前的国家安全体系与国际格局和趋势保持一致。

著录项

相似文献

  • 外文文献
  • 中文文献
  • 专利

客服邮箱:kefu@zhangqiaokeyan.com

京公网安备:11010802029741号 ICP备案号:京ICP备15016152号-6 六维联合信息科技 (北京) 有限公司©版权所有
  • 客服微信

  • 服务号