首页> 外文OA文献 >Magas biológiai értékű tömegtakarmányt biztosító gyep kialakítása az ökológiai gazdálkodás keretei között: előzetes eredmények
【2h】

Magas biológiai értékű tömegtakarmányt biztosító gyep kialakítása az ökológiai gazdálkodás keretei között: előzetes eredmények

机译:在有机农业框架内建立具有高生物价值饲料的草原:初步结果

摘要

Magyarországon becslések szerint 300-350 ezer hektár parlag keletkezett az elmúlt 50 év folyamán. A szántóföldi művelés felhagyása és a parlagok keletkezése az egyik legfontosabb tájainkat érintő, ma is zajló folyamat. A parlagokon számos természetvédelmi szempontból nem kívánatos, özöngyom jellegű faj találja meg az életfeltételeit, melyek esetenként káros hatással vannak egészségünkre is. A problémára megoldást jelenhet a gyomos parlagterületek gyepesítéssel történő rekultivációja, amely - figyelembe véve a termőhelyi adottságokat - lehetővé teheti az extenzív gyepgazdálkodást, legelőgazdálkodást. A megfelelő gyepnövényzet alkalmazása biztosítja a talaj termékenységének fenntartását, a kívánt termésmennyiséget és takarmányértéket, a segítséget az erózió és a defláció elleni védekezésben, a termőréteg megtartásában és a terület természeti értékeinek védelmét illetve növelését.
机译:在匈牙利,过去50年中估计产生了300-35万公顷的荒地。放弃耕种农业和开垦荒地是当今影响我们景观的最重要过程之一。从自然保护的角度来看,许多野生生物物种是不受欢迎的,它们在荒地中找到了生活条件,有时对我们的健康有不利影响。解决该问题的方法可能是在草丛中开垦杂草荒地,考虑到当地条件,这可能使广泛的草地管理和牧场管理成为可能。适当的草地的应用可确保维持土壤肥力,所需的产量和牧草价值,协助抗击侵蚀和放气,维持作物层并保护和提高该地区的自然价值。

著录项

相似文献

  • 外文文献
  • 中文文献
  • 专利

客服邮箱:kefu@zhangqiaokeyan.com

京公网安备:11010802029741号 ICP备案号:京ICP备15016152号-6 六维联合信息科技 (北京) 有限公司©版权所有
  • 客服微信

  • 服务号